Kiemelten közhasznú alapítványunk jogosult az SZJA 1%-ának fogadására, melyből a művészeti oktatást és életet támogatja. Kérjük támogassa alapítványunkat! Adószám: 18471643-1-06 Számlaszám: 11735043-20030126 Köszönjük!

A ház története

A Művészetek Háza Magyarországon, a dél-alföldi régióban, Szentesen a városközpont magjában, a szecesssziós Petőfi Szálló mellett helyezkedik el.
Üzemeltetője a Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

Az épületet 1840 körül kezdték építeni, 1952-ig a város legmódosabb polgárainak a tulajdonában volt. 1968-ban védett műemlékké nyilvání tották.
Az utóbbi évtizedben a szélső kéményen fészkelő gólyák maradtak hűségesek az épülethez, ezért került be "gólyás ház" -ként a köztudatba.
2006-ban az ingatlant a város testvérvárosával, Újszentessel elnyert pályázat keretében- újjáépíttette, mely eredeti szépségét visszakapva a belváros egyik legpatinásabb épülete lett.

A Művészetek Háza sokrétű tevékenységi köre által a régióban és a városban egyedülálló, magas színvonalú kulturális szolgáltatást nyújt.
Fő profilja a még élő kézművesség összefogása. Az érdeklődők számára az épületben kiállítások sorozata mutatja be a helyi kézműipar múltját, a napjainkban is működő mesterek munkáját, tevékenységét, akik sok esetben több évszázados hagyományok éltetői. A látogatók a kézműves. műhelyekben bepillantást nyerhetnek egy-egy mesterség rejtelmeibe, miközben lehetőségük nyílik arra, hogy saját maguk is kipróbálhassák kézművesek segítségével a munkaeszközöket, elsajátíthassák a különböző technikákat.
A kézműves bemutatók mellett a kihaló mesterségek dokumentálásának és megfelelő reprezentálásának központja, kutatások kezdeményezője.

A Koszta József Múzeummal karöltve olyan programsorozatot kínál az érdeklődők számára, amely az ünnepi kalendárium jeles alkalmaihoz (karácsony, húsvét, pünkösd) kapcsolódik.
De a Ház otthont ad nívós előadóesteknek, kiállításoknak, táncházaknak, kamaraszínházi előadásoknak, alapfokú művészeti oktatásnak és felnőtt oktatásnak.
A nagyterem és a zárt udvar ideális helyszín baráti találkozók, céges és családi rendezvények megtartására.

1. A szentesi kézművesség múltja

Szentes az elmúlt évszázadok során a többi alföldi mezővároshoz hasonlóan gazdag kézműves hagyományokkal rendelkezett. A 18. században Szentesen három céh működött. 1856-ban 432 főfoglalkozású iparos élt a városban, 1870-ben számuk megközelítette a 800 főt.  1925-ben a szentesi ipartestület 904 taggal rendelkezett. Az elmúlt évtizedek folyamán a megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyoknak köszönhetően a több évszázados hagyományokkal rendelkező iparágak közül jónéhány teljes mértékben kihalt, munkaeszközeik a múzeumi gyűjteményeket gazdagítják. A napjainkban is létezők fennmaradásukat elsősorban annak köszönhetik, hogy képesek voltak alkalmazkodni az új körülményekhez.

2. feketekerámia

Szentes a Kárpát-medence jeles fazekasközpontjai közé tartozik, ahol az agyagiparosok nemcsak feketeedények készítésével, hanem mázas kerámiával is foglalkoztak. Az olcsó, gyári termékek széleskörű elterjedésével a szentesi fazekasság jelentős változásokon ment keresztül, ami elsősorban a polgári-úri ízlést tükröző, fekete díszedények gyártásában jutott kifejezésre. Az 1970-es évek közepétől a szentesi feketekerámia fejlődésének irányvonalait alapvetően Bese László tevékenysége határozta meg, aki a mesterség fortélyait szülővárosában sajátította el. Munkásságából, valamint a tanítványai által készített remekekből ad némi ízelítőt kiállításunk, amely a hagyományos formák és díszítőmotívumok megjelenítésén túl arra tesz kísérletet, hogy az elmúlt néhány évtized törekvéseiről is áttekintést adjon. A fazekasműhely lehetőséget nyújt arra, hogy a látogató bepillantást nyerhessen a mesterség titkaiba, sőt alkalom adtán ki is próbálhassa az agyagedények megformálásához, elkészítéséhez nélkülözhetetlen munkaeszközöket.

3. vessző, gyékény

A város határának alacsonyabb fekvésű részeit a folyószabályozások előtt a Tisza és a Körös rendszeresen elöntötte, éppen ezért a lakosság ezekről a területekről gazdag gyékény- és nádtermést takaríthatott be.   Vesszőből fonták a halfogó eszközöket, valamint a különböző formájú és űrtartalmú tárolóedényeket.  A szentesi családok a gyékényből nemcsak kosarakat, méhkasokat, hanem szatyrokat, lábbeliket, sőt még kötelet is készítettek. A Gólyás ház ódon falai között lehetőség nyílik a vessző- és a gyékényfeldolgozás munkafolyamatainak a bemutatására, ami hozzájárulhat e nagy múltú, napjainkra már már feledésbe merülő mesterség továbbéléséhez.

4. gyertya és nemez

A gyertyakészítést az önálló iparűzők mellett elsősorban a szappanfőzők és a mézeskalácsosok gyakorolták. Az eszközzel végzett gyertyakészítés legfontosabb kelléke a gyertyamártóedény, amely gazdagon díszített, hasáb formájú fazekastermék. A gyertyakészítés újabban elterjedt módja az öntés, amihez hengeres bádog- vagy üvegformát használtak.
A nemez az állattartó népek életében fontos szerepet töltött be, hiszen a pásztorkodó közösségek belőle készítették sátraik külső burkolatát, pokrócaikat, szőnyegeiket, nyeregtakaróikat, köpönyegeiket, süvegeiket és lábbelijüket. Az épületben kialakított nemezkészítő műhelyben a látogatóknak lehetőségük nyílik kipróbálnia egy olyan ősi textil-féleség elkészítésének technikáit, amely elődeink életmódjához szorosan hozzátartozott.

5. csipke, szövés-fonás

Szentesen a takácsok által folytatott iparszerű kender- és lenfeldolgozás mellett a házi szövés-fonás gyakorlata is jelen volt a múltban. A csipke a 20. század első felében tűnt fel. A szentesi városházán 1936/37-ben szervezett tanfolyam résztvevői közül többen még napjainkban is gyakorolják e mesterséget. A kézműves bemutatók alkalmával az érdeklődők elsajátíthatják a csipkekészítés technikáit azoktól az ügyes kezű asszonyoktól, akik tudásukat, tapasztalatukat meg kívánják osztani másokkal is.

6. fafaragás

A Tiszán és a Körösökön leúsztatott tutajok a fában szegény alföldi tájakon is lehetővé tették a fafeldolgozó iparágak létrejöttét. A kádárok, bognárok és a talicskások termékei a paraszti gazdaságokban nélkülözhetetlennek számítottak. A szentesi famegmunkálás jeles emlékei közé tartoznak a protestáns temetők fejfái, amelyeket ügyes kezű parasztemberek és a helybeli bognárok készítettek. A fafaragás mai képviselői a népi díszítőművészet motívumait ötvözik saját stílusukkal. A műhely ideális feltételeket teremt ahhoz, hogy az érdeklődők elsajátíthassák a mesterség minden csínját-bínját.